Különleges, energiát adó helyek

 

Földünket energiavonalak hálózzák be, ezeket egyesek a Föld meridiánjainak, mások Szent György-, Ley-, ill. Sárkány-vonalaknak nevezik.

Már az ősidőkben ismertek voltak az energiavonalak metszéspontjai. Azokon a helyeken, ahol nagy pozitív energiák összpontosultak, zarándoklatok és szertartások céljaira szolgáltak, templomoknak, katedrálisoknak, kolostoroknak adtak otthont. Ezeket a nagy erőhelyeket onnan ismerték fel, hogy e vidékeken dúsabb volt a növényzet, az állatok nagyobbak, fejlettebbek, a vizek tisztábbak, az ott élő emberek egészségesebbek, nyugodtabbak voltak. E helyeken könnyebben törnek felszínre a források, mivel más a Föld anyagának sűrűsége. Az energiaközpontokban gyakran tapasztaltak csodálatos gyógyulásokat, természetfeletti jelenségeket. Mivel az ember és a Föld folyamatos kölcsönhatásban van egymással, ha eltöltünk némi időt egy bizonyos helyen, az hatni fog ránk.

Hazánkban is számos különleges hely van, erre sokszor elnevezésük is utal: „tündérszikla”, „pogánykő”, „szentkút”. Legrégebbi templomaink építésekor még élt az ősi tudás, ezért energia-csomópontokon jelölték ki a templom helyét, úgy, hogy az oltár kerüljön a legfőbb pontra. Így épült például a román kori jáki templom és a tihanyi apátsági templom is.

 

Dobogókő, a Föld szívcsakrája


 Az erőközpont a Pilis „szívében” található, három hegy veszi körül. Aradi Lajos Pilis-kutató fedezte fel, hogy a vidék jelentős pontjainak elhelyezkedése, a közöttük lévő távolságok hasonlóságot mutatnak az Orion csillagképpel. A három övcsillagnak megfelelő három sziklán kívül azt a négy pontot is megtalálta, amely kiadja az Orion csillagkép teljes földi rajzolatát. Itt az energiák olyan rendkívüli koncentrációja jön létre, mint a világon nagyon kevés helyen. Érdemes kiemelni, hogy az Orion csillagkép Nimródot, a magyarok mitikus ősapját ábrázolja. Már elődeink is tisztában voltak a hely jelentőségével, amely Attila hun vezér legféltettebb területének számított a Kárpát-medencében. Dobogókő különleges energiája világhírű, olyan energiaközpontokkal emlegetik együtt, mint Stonehenge, a delphoi jósda, vagy a Kheopsz-piramis. Ennek megfelelően rengeteg zarándok látogat erre a helyre minden évben, de járt már itt a dalai láma, a kambodzsai láma, buddhista szerzetesek is rendszeresen felkeresik, bizonyára az sem véletlen, hogy kínai papok shaolin falut építettek ide.

Aki ellátogat a Föld szívcsakrájához, az testileg és lelkileg is feltöltődik ezzel a különleges energiával, megerősödik, sokkal egészségesebb és boldogabb lesz. Egyesek szerint, ha a Ferenczy-sziklára tesszük a fülünket, (Rám-hegy) akkor hallhatjuk a föld szívének dobbanását.

 

A gyógyító hatású Attila-domb

A tápiószentmártoni domb, mely különleges mágneses erőterekkel rendelkezik, névadója Attila hun uralkodó, egyes feltételezések szerint e területen lehet nyughelye. 1924-ben a település határában fekvő Zöldhalompusztán találták meg a Nemzeti Múzeum régészei a híres szkíta aranyszarvast, az Alföld legjelentősebb vaskori ötvösművészeti leletét.
Az itt jelenlévő nagy hatású energiák, mágneses erőterek segítenek helyreállítani és megőrizni a testi és lelki egyensúlyt. Harmonizálja az energia áramlását a szervezetben, öngyógyító folyamatokat indít be, az egészségi állapotban lényeges és tartós javulás következik be. 1969 óta hévízkút is működik itt, amely 51°C-os vízével főleg mozgásszervi betegségek, nőgyógyászati problémák esetén segíti a gyógyulást, ivókúraként gyomorpanaszokra is kiváló.

Boldogasszony köve. Bükkszentkereszt

Magyarország egyik legmagasabban fekvő települése a Bükk-hegység keleti részén terül el. 600 m magas, védett fekvésének köszönhetően a község tiszta, gyógyhatású levegője elősegíti a különböző betegségek gyógyulását, pl. a pajzsmirigy kóros működése  ill. súlyos légzőszervi betegség esetén néhány óra alatt jelentősen javul a beteg állapota, megnyugszik, légzése egyenletessé válik, a légzőizmok görcse megszűnik. Javasolt feszült, ideges, kimerült betegeknek is. Igazi misztikum azonban a Boldogasszony kövét övezi, melynek különleges ereje van. A legenda szerint, amikor Jézus Krisztus meghalt, Szűz Mária járta az országot, e helyen is járt. Fáradtságát ezen a kövön pihente ki, ami megpuhult alatta, és csodás módon megőrizte Mária alakját. A kőbe és a környékbeli növényekbe pedig gyógyerő költözött.


Esztergom, a gyógyító kőfejek


Az Esztergomban található különleges, sokak szerint mágikus erejű kőfejek rengeteg embert vonzanak, akik gyógyulni szeretnének.

A fejek nem természeti képződmények, a bazilika díszítő elemei voltak, onnan kerültek erre a helyre.
A gyógyulást egy különleges szabályrendszer szerint tett látogatással érhetjük itt el, mely szerint minden kőfej előtt meghatározott ideig kell állni. Tehát eszerint az első kő előtt tíz percig, a második előtt öt percig, a harmadik előtt pedig nyolc percig, miközben fontos, hogy csendben elmélyedjünk. Sokan számolnak be csodás gyógyulásokról.


További gyógyerejű helyek hazánkban:

Kékkő, Visegrád, Zirc, Gyula, Lenti, Szentendre, Tata, Szentes, Bodajk, Budakeszi, Csatka, Csobánka, Egerszalók, Gencsapáti, Kaposszerdahely, Mátraszentimre, Petőfiszállás, Pilisszentiván … és még számos egyéb hely. 

Nagyszerű kiránduló és pihenőhelyek, érdemes ellátogatni ezekre a helyekre.           

                                                                                                                                                                                                                                                      
                                                                                                                 Alexa

Megosztás a Facebookon:  Megosztás a Facebook-on