A TITOKZATOS NAZCA-VONALAK
Peruban az Andok-hegység és a Csendes-óceán között található a Nasca-kősivatag, ahol rejtélyes vonalak, geometriai alakzatok (geoglifák) rajzolódnak ki mintegy 520 km2-nyi területen a rendkívül száraz, sivatagi, köves talajon. Jelentésük megoldatlan rejtély évszázadok óta.
Az egész környék esőktől, viharoktól védett helyen fekszik, ezért is maradhattak fenn ilyen jó állapotban ezek a rajzok. A XVI-XVII. században már spanyol felfedezők is említést tettek e rejtélyes vonalakról. Az 1930-as évek elejétől tájékozódási pont volt a pilóták számára.
A múlt század elején Zelkó Zoltán magyar kutató behatóan foglalkozott a vonalak kérdésével, viszont csak 1941 után kezdtek komolyabban foglalkozni az ábrákkal, mégpedig Dr. Paul Kosok amerikai régész, aki 20 évig tanulmányozta a területet, valamint munkájával párhuzamosan tevékenykedett Dr. Maria Reiche német csillagász, matematikus asszony is.
A vonalakat mintegy 1500–2000 éve, az inka hódítást megelőzően a Nazca-kultúra népessége hozta létre Kr.e. 100-600 között.A mintázatok létrehozásakor az alakzatok mentén a mélyebben fekvő könnyebb homokrétegről eltávolították a ránehezedő felső, kavicsos réteget. A geoglifák madarakat, emlősöket és geometriai alakzatokat ábrázolnak, méreteik lenyűgözőek, egy ábra nagysága akár a több száz métert is elérheti.
Miért, milyen célból és miként voltak képesek ilyen szabályos formákat kialakítani az alkotók? Ez a világ legnagyobb rejtélyeinek egyike.
Több elméletlátott napvilágot, de a valódi magyarázat még várat magára. Egyes szakértők szerint a Nazca-vonalaknak a vallási szertartásokban volt szerepük, mások úgy vélik, csillagászati naptárként szolgálhattak, de volt, aki szerint vízlelőhelyeket jelölnek. A helyiek legendái szerint a Nazca-vonalak félistenek, a viracochák művei.
Dr. Paul Kosok és Dr. Maria Reiche szerinta Nazca hátság "a világ legnagyobb csillagászati könyve". Meggyőződésük szerint a vonalak a Nap, a Hold, a bolygók és a csillagok egymáshoz képest várható helyzetét jósolták meg és segítségükkel állapították meg minden évben a vetés pontos idejét, a folyókban a víz megjelenését, az aratás megfelelő időpontját, de használhatták őket a nyári és téli napforduló, a tavaszi és őszi napéjegyenlőség, valamint a nap- és holdfogyatkozások időpontjának kiszámítására is. A pók és a majom ábrája valószínűsíthető, hogy az Orion, illetve a Nagy Medve leképezései. Egy másik figura a nyári napfordulón éppen a napfelkelte pontjára mutat.
Egy másik elgondolás szerint pl. az állatfigurák a szentképek szerepét töltötték be, ahol az ősök tiszteletére tartott ünnepeken az egész falu hálaadásra és közös imára gyűlt össze.
Egyes kutatók hidrogeológiai mérései szerint a minták egy részeföldalatti vízlelőhelyeket jelöl. Az elmélet szerint a nazca indiánok ezekkel a geoglifákkal jelölték meg azokat a helyeket, ahol víztartalékokra bukkantak, melyek gyakran jobb minőségű vízforrást jelentettek számukra, mint a folyók. A geoglifák térbeli elhelyezése gyakran egybeesik a sziklaágyban levő földalatti törésvonalakkal, víztartókkal.
Az alakzatok közt fellelhető többek között egy majom, kolibri, kondorkeselyű, kutya, galamb, pók, gyík, hattyú, valamint egy delfin is. 2006-ban egy új, szarvas rajzzal gazdagodott a gyűjtemény, mely addig elbújt a fennsík déli részének dombos vidékén. Az állatfigurák közös jellemzője, hogy egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból állnak. Az egyik domboldalon egy hatalmas emberalak látszik, az asztronautának nevezett figura egyik keze az égre mutat, a másik lefelé a földre, mintha azt mondaná: ”Onnan jöttem ide.”
A Nazca-vonalak alakzatai szinte teljesen megegyeznek a Nazca-kultúrából fennmaradt cserépedényekbe vésett mintákkal. Az ábrázolt állatok közül a kondorkeselyű kivételével egyik sem honos ezen a vidéken, de a pók alakzat a világ egyik legritkább pókfajának (Ricinulei faj) sematizált rajza, amely csak az amazóniai esőerdők legérintetlenebb részein él. Honnan ismerhették, és hogyan voltak képesek ilyen pontos részletességgel ábrázolni?
A rejtélyek további kérdéseket is felvetnek. Például a hatalmas ábrák igazán csak madártávlatból láthatók. Mégis hogyan tudták ilyen pontossággal megalkotni őket? Talán már ismerték a repülést és a levegőből irányították a folyamatot? Az elképzelés, miszerint a nazca indiánok már képesek voltak repülni, két forrásból ered. A környéken talált cserépedények festett képeinek némelyike ábrázolhat akár léghajót, repülő szerkezetet is és sok vonal végén kör alakú ábrázolást találtak, amelyek hőlégballonok felszállóhelyei is lehettek, illetve a sírokból előkerültek olyan szövetek is, amelyek szövése finomabb a mai ejtőernyők alapanyagáénál, és erősebb, mint amiből a hőlégballonokat készítik. Amerikai kutatók léghajót építettek, mégpedig olyan alapanyagokból és technológiával, amellyel a nazcák is rendelkeztek, hogy bebizonyítsák, elméletük nem alaptalan. Az 1975-ben végzett kísérlet sikerült, a teória tehát lehetségesnek tűnik, de hogy valójában is így történt, még bizonyításra szorul.
A terület 1994-ben felkerült a Világörökség listára, de a Nazca-vonalak sajnos lassú pusztulásnak indultak, amiért leginkább a perui kormány nemtörődömsége, a felelőtlen turisták és az illegális aranybányák tehetők felelőssé.
De a Nazca-vonalak rejtélyének pontos magyarázata még mindig várat magára …
(Alexa)
Megosztás a Facebookon: 