Vízkereszt

Elérkeztünk a vízkereszt napjához, ami január 6.-án van. Hogy milyen ünnep is ez tulajdonképpen az egyház ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsekről (azaz a Három Királyok Gáspár, Menyhért és Boldizsár a Jézus születésekor megjelent betlehemi csillagot követve, uralkodónak kijáró tisztelettel hódolt a gyermek és édesanyja, Mária előtt), valamint Jézus megkeresztelkedéséről. E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A víz megkereszteléséből ered a magyar vízkereszt elnevezés. A vízszentelést végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és állattartás területein is. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés.

 

Újévtől Háromkirályok napjáig vagyis vízkeresztig tartott a házszentelés. Vízkereszt napjától a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdáig tart a farsang, a karneválok ünnepi időszaka. Ez a közelgő tavasz örömünnepe.

 

A karácsonyfát elvileg vízkeresztkor, azaz január 6.-án szokás leszedni. A legtöbben azért tovább tartják, már ha bírják a tűlevelek.

 

Ezzel a nappal el is érkeztünk a Karácsonyi Ünnepek végéhez.

 

Szeretettel és üdvözlettel: Babi

Megosztás a Facebookon:  Megosztás a Facebook-on